LAKÓINGATLANOK ÉPÍTÉSE EGYSZERŰ BEJELENTÉSSEL, MÁR 300 m² FELETT IS! MÁRCIUS 21-ÉN ELFOGADTÁK A MÓDOSÍTÁST.

lakóingatlanok, Ingatlanjogász, ingatlan ügyvéd

Az építési engedély nélküli ingatlan építés lehetősége már korábban megszületett. 2016-ban lényegesen módosult az Építési törvény. Jelentősen megkönnyítve ezzel az építtetők életét. Az építésügyi hatósághoz való egyszerű bejelentéssel megkezdhetővé vált a 300 m2-nél nem nagyobb lakóingatlan építése. A lakásépítéseknél a korábbi hosszadalmas építési engedélyezési eljárást rövidítették le ezzel. Így egy sokkal gyorsabb és rugalmasabb eljárást vezettek be. A szabályokat most kiterjesztették 300 m2-nél nagyobb lakóingatlan építésére is.

2016-ban tehát az Építési törvényt egészítették ki egy újfajta eljárással, egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység néven. Az eljárástípust korábban azokra az építkezésekre lehetett alkalmazni, amelyek esetében az ingatlan összes hasznos alapterülete 300 négyzetméternél nem nagyobb, és lakóépületnek minősül.

Az újfajta eljárásnak megfelelően az ingatlan építtetője a nevének (vagy cégnevének) és lakcímének (vagy székhelyének) közlésével, a kivitelezés előtt 15 nappal köteles bejelentést tenni az építésügyi hatóságnál. A bejelentéseket az Építési törvény által meghatározott egyszerűsített bejelentési dokumentáción kell megtenni. Ezzel a bejelentéssel az ingatlan építése megkezdhető. A bejelentési eljárás tehát egy lényegesen egyszerűbb procedúra, mint a korábbi építési engedélyeztetés, mivel itt nem kell megvárni a hatósági határozatot.

Ezt az egyszerűsített engedélyezési eljárást terjesztette ki az Országgyűlés a 2017. március 21-i törvényjavaslat elfogadásával a 300 négyzetméter feletti lakóingatlanokra.

A jövőben tehát a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel. A jogszabály szerint az egyszerű bejelentés akkor lehetséges 300 négyzetmétert meghaladó ingatlan esetén, ha az építkezést saját lakhatás biztosítása céljából végzik és az így elkészült új lakóépületben egy lakás van.

Ugyanakkor korlátozás is került az új jogszabályba. Az ingatlan megépültét követő 5 éven belül nem lehet az épület rendeltetését megváltoztatni.

Bővült az egyszerű bejelentésnél a jogszerűtlen építkezés eseteinek listája is. Így jogszerűtlen építkezésnek számít majd, ha valaki a 300 négyzetmétert meghaladó lakóépületet nem saját lakhatása biztosítására építi, bővíti.

Az építési engedélyt felváltó egyszerű bejelentés rendkívül nagy könnyítés a lakóingatlanok építésével kapcsolatban.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás